2 hős

Klupács Péter mentő-technikus és Mészáros Zalán mentőtiszt. Ők találták ki és népszerűsítik azt az új újraélesztési módszert, mely 5 lépésből áll és 15 perc alatt elsajátítható. Ne haljon meg naponta 70 ember hirtelen szívhalál miatt!

Magyarországon évente 20-25 000 ember hal meg hirtelen szívhalál következtében. Jelentős részük megmenthető lenne, ha környezetükben lenne valaki, aki tudja, mit kell tenni, amíg a mentő megérkezik. Míg azonban az Európai Unió országaiban a lakosság túlnyomó része ismeri az újraélesztés technikáját, hazánkban csak elvétve akad ember, aki ilyen esetben mer és tud segíteni. Ha szélesebb körben is megismerik Klupács Péter mentő-technikus és Mészáros Zalán mentőtiszt új módszerét, akkor ez az arány talán javul majd. A Teva a társadalom iránti felelősségvállalásának jeleként felkarolta a programot, és azt tűzte ki célul, hogy megtanítja a lakosságot újraéleszteni.

Közös misszió

Bár most még sokan vannak, akik nem mernek újraéleszteni, mert azt gondolják, hogy több kárt okoznak, mint hasznot, Mészáros Zalán szerint az általuk kigondolt cselekvéssor lépéseit követve már nem kell aggódni emiatt.

„Tizenkilenc évet dolgoztam mentőtisztként Székesfehérváron. Azt láttam, hogy baj esetén az embereken eluralkodik a pánik. Még azok sem mindig képesek felülkerekedni ezen az érzésen, akik tudnak valamit az újraélesztésről. Ilyenkor gyakori a dühroham, amikor a beteg fölött veszekednek egymással és velünk is, hogy miért nem jöttünk egy perccel hamarabb. Ez persze az iszonyatos idegfeszültségtől van. Ezért találtuk ki a módszerünket: azt reméljük, hogy akik ezt elsajátítják, azok gondolkodás nélkül, reflexszerűen teszik majd a dolgukat, amíg mi megérkezünk. Az a cél, hogy az emberek egy olyan cselekvéssort sajátítsanak el, amiben nem kell azon aggódniuk, hogy most akkor jót csinálok, vagy éppen ártok a betegnek.”

Klupács Péter szerint – aki immáron 24 éve szolgál a Mentőszolgálatnál és a székesfehérvári jelenlegi és volt bajtársaival mentőversenyekre járnak, ahol a Magyar mentés jó hírét viszik a világban – ezt a fajta technikát már 5-6 éves kortól is el lehet sajátítani és nem szabad lebecsülni a fontosságát!

„Az újraélesztés életben tartja a beteget addig, amíg a helyszínre ér a mentőegység, amely már a legmodernebb technikával rendelkezik. Az idő fontosságát kell megérteni: hogy mindössze négy percünk van! A harmadik perc után elkezdenek elhalni az agysejtek, és már visszafordíthatatlan a folyamat. Ha ebben a négy percben nem történik semmi, tehát nem indítjuk meg a keringést, nem juttatunk oxigént az agyba, akkor később már hiába indítjuk újra a szívet: talán a kórházban még elvegetál egy darabig a beteg, még az is lehet, hogy hazaviszik az otthonába, de abból már sikertörténet nem lesz. Az agyhalált nem lehet visszafordítani. A mentő pedig a legtöbbször nem tud három percen belül a helyszínen teremni – ezért rettentő fontos, hogy aki jelen van, az tudja, mit kell tennie.”