Főtaxi Családi Nap – oktatás

Ott voltunk a Főtaxi Családi Napján. Oktattunk, nyomtuk a lasztit és nagyon jól éreztük magunkat. Most már minden Főtaxis sofőr tud újraéleszteni, úgyhogy bátran utazhattok velük! 🙂

A Főtaxi Zrt. 2015. június 20-án 09.00-16.00 óra között rendezte meg a Főtaxi családi napot az FTC Népligeti Sporttelepén. Az eseményen többek között részt vett: Szunomár Tibor, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatója is. A rendezvényen Életmentő szívmasszázst oktattak a Fradi játékosainak, a családokat pedig Oldtimer kiállítással, Rally– és Biztonsági öv szimulátorral, Fehérvári Csaba Rally bemutatójával valamint Erdős Csaba motoros kaszkadőr, és a Hungária Rendőregylet motoros csapatának bemutatójával várták. A vendégek szurkolhattak az FTC Öregfiúk – Főtaxi kispályás barátságos mérkőzésen, míg a gyerekeknek a Fradi játékosai tartottak edzést.

Szimbolikus szuperhős elismerést kapott minden Főtaxis taxis kolléga

A Főtaxi közel 1000 franchise partnerrel áll szerződésben, akik nagy része már részesült életmentő oktatásban a TEVAgy a Hős! program keretében. Ennek köszönhetően a Főtaxi az egyetlen olyan taxitársaság Budapesten, amelynek minden sofőrje megtanulta és szükség esetén bármikor alkalmazni tudja az életmentő szívmasszázst. Szunomár Tibor, a Főtaxi vezérigazgatója jelképesen Szuperhős elismerésben részesített minden taxis kollégát a Főtaxi Családi napon.

Életmentő szívmasszázs oktatásban részesültek a Fradi játékosai

Az esemény vendégei, többek között a Fradi játékosai is képzésben részesülhetnek a helyszínen. A sportolók számára is kiemelt jelentőséggel bírhat az életmentő technika ismerete, mivel köztudott, hogy sajnálatos módon ez elmúlt években igen sok fiatal sportoló lelte halálát mérkőzések közben pillanatok törtrésze alatt.

Minél többen tanulják meg ezt a technikát, annál többet javíthatunk azon a szomorú statisztikán, mely szerint naponta 70 ember, azaz óránként 2-3 ember hal meg, mert nem, vagy nem szakszerű segítségnyújtást kap.