Megmentettük egy ember életét

2012. februárban egyik reggel dolgozni készültünk a párommal, olyan hajnali 1/2 5-kor indultunk. Ugyanabba a megállóban kellett felszállnunk a buszra, de nekem volt még 15 percem az én járatomig, így ő hamarabb elindult itthonról. Előtte való napokban nagy hó esett, és meglehetősen hideg is volt, úgy -10, -15 fok körül. Ahogy a párom elindult, nem sokkal később hívott, hogy egy fickó fekszik a hóban a sétánynál, egy fa tövében. Most ő mit csináljon? Kérdeztem, tudod, hogy mit kell ilyenkor tenni? Nem, sajnos, nem tudom, volt a válasza.

Mivel itt volt a háztól 15 méterre, gyorsan összekaptam magam, lerohantam és mondtam a páromnak, hogy menjen tovább. Mire odaértem, ott volt egy fiatal, 19-20 év körüli lány, aki megpróbálta élesztgetni a fickót. Egy sörösdoboz volt mellette. Mondtam a lánynak, hívja a mentőket, én elkezdtem kibontani a fickó felső ruházatát, hogy hozzáférjünk. A lány beszélt a diszpécserrel, aki mondta, hogy a rohamkocsi pont most tesz ki egy beteget, és kell egy kis idő, mire kiérnek (kb. 10 perc is lehet) addig próbáljuk meg az újraélesztést. Ezt közben elkezdtem, hiszen a keringést nem lehetett észlelni. A mentős diszpécserrel a lány tartotta a kapcsolatot, míg én pumpáltam a fickót. Légzése nagyon minimális volt. A lány mondta, hogy csinálná ő is, de fél, hogy bajt okoz. De ott volt végig, ő volt a kapocs a diszpécser és köztem. Miközben hajnalban a hóban pumpáltuk az idegen férfit, a lány elkeseredetten mondta: “Nézd, mennyien elmennek, elmentek mellettünk és egy sem jött ide megkérdezni, mi a helyzet“. Mondtam, hogy most ne ezzel törődjön. Nagy sokára megérkezett a mentő, és át is vették tőlem a beteget, de még nem mehettünk el. Betették a mentőbe, majd vagy 5-10 perc múlva megkérdezték, hogy találtunk rá, ismerjük-e stb. Elmondtunk mindent, majd a mentőorvos kiszólt a kocsiból, hogy gratulál, nem sűrűn lát laikusoktól ilyen szakszerű elsősegélynyújtást. Elviharzottak az emberünkkel. Persze elkéstem a melóból, de hihetetlen érzés volt. Talán megmentettük egy ember életét?

Egész délelőtt az eset járt az agyamban, mi lehet a figurával? Majd dél felé nem bírtam tovább, és nyomozni kezdtem: Mentőket felhívtam, hová vitték, ott megadták a kezelőorvos számát. Hívtam az orvost, mondtam, ki vagyok, és miért érdeklődöm. Nem, nem vagyok rokon, csak szeretném tudni mi lett vele. Nos, a figurának az volt a szerencséje, hogy rátaláltunk, és elkezdtük a kompressziót. Még 10 perc és elhunyt volna a hidegben, a hóban. Lassan melegítették vissza, mert nagyon kihűlt. De az időben elkezdett újraélesztésnek köszönhetően megmarad, bár még nem tudták megállapítani, hogy szenvedett-e agykárosodást. A doki is elismerően nyilatkozott és nagyon rendes volt.

Tessék bátornak lenni, ha ilyen a szitu! Nem mondom, nyáron lehet én is elmegyek mellette, hogy részeg, na de télen?!  És tényleg szomorú volt látni, ahogy egy törékeny lánnyal ketten próbálunk életet lehelni ebe a fickóba, és közben több tíz ember megy el mellettünk bámulva vagy fejét elfordítva úgy, hogy nem kérdez semmit. Igazán jó érzés volt időben lépni. Azóta sem tudom ki az illető, mi lett vele, de remélem, jól van.

Kérdezték többen is: Hogy tudtad megtenni? Ők is tanultak elsősegélyt, de azt hiszik, nem merték volna… Hogy hogy tudtam? Hogy azt képzeltem, ez akár az én hozzátartozóm is lehetne! Így…